Sziasztok!
Ma bemutatok egy kis kincset, amit a Sugárban találtam az emeleten lévő kínaiban.
Nem lövöm le a poént, hogy megérte-e vagy sem, de mutatok swatchot, úgyhogy ha kíváncsiak vagytok, katt a továbbra.
Még sosem hallottam a D'A'J'AMEI márkáról és a neten sem találtam semmit - lehet nem is így írják. Amit vettem, egy 6-os szemhéjpúder paletta a 05-ös változata a boltban lévő nyolc közül. Volt ott rózsaszínes, kékes, feketés meg talán barnás is, de ez nekem sokkal jobban tetszett, mert inkább világos árnyalatokból áll. Nem volt kitéve belőlük teszter, de a kiállított egyik darabba azért belenyúlkáltam és nagyon meglepődtem, hogy mennyire pigmentált. Általában nem szoktam szétnézni a sminkes részlegen, de most nagyon megtetszett a tokja, elkezdtem babrálni vele, kinyitottam és szépséges hat szemhéjpúderrel találtam szemben magamat. Nem tudtam ott hagyni a boltban, de talán a swatch alapján Ti is ilyesmi véleményen lettetek volna. :)
Emellett a paletta mellett még sok szép szájfényt, rúzst, szem- és ajakkontúr ceruzát találhattunk a boltban, de nekem ennyivel is elég volt kísérletezni. Szerencsére, ezzel nem nyúltam félre.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi3RKhPz23t64li7bt7yn45ERlj4PcdncqGDbOcEN_b5pNTjBkiOqbc5c6zxmxtp9HYtK_u1L0gKzlpIdWy3jaRjr5aj7GG9CvIx0FGvMPkcJcsbAwH4fRw-Zh13ggPGR8kuVyY5MAI5PGy/s640/paletta1.JPG) |
Ugye milyen cuki a tokja |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhBlD5PO1tZjnGLEA1TUJmAKGPppeGSwhcPH5Vu8zDugQCD_GFzVylixn7iBC1lEJTR7TpSm2B0ABrARN2bftH6l6q0B92w-HVcVPSR49FC5c2l3DaJ2Oy6WpMY6bTmwKkq4vyWSRNq-nD5/s640/paletta4.JPG) |
Gyűjti az ujjlenyomatokat |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi3iRD0EhFX2uskp94W3tcx9ErKuoKf3xywX_rJ7q_39OxPYClJqwhYTvJwm9Qg_cgkUzvBbrD3DymdCr8soekUy60ScL5PsqcHrvA1nNvEnc-FO_E0uqn9ank1UrAE7T3BdcbRohq2j7r-/s640/paletta2.JPG) |
Hatalmas pluszpont a tükörért |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgeY0YwQX8ps0SZYo4cfUATmOni0Ubke4x8Y0ifaA2954V9Kl7Gx1W_XiHH9ap0-aBgKBV5gbWjTEo1K-59dorTzaZbq1bsSFLxhw-z4f6Z0ZDEgk6-pJFIlmQ5kKxoC0o4MfIjT0EYHyt-/s640/paletta5.JPG) |
Ha alap nélkül ilyen pigmentált, milyen lehet alappal, nemde? :) |
Nektek van olcsó, de jó szemhéjpúderetek?
Mulberry
Már a bal alsó színért megérte, az valami csodaszép *.*
VálaszTörléstök jó :D
VálaszTörlés