2016. május 10., kedd

Lipcandy: 3 + 1 vörös rúzs

Sziasztok Lányok!
A hétvégén megmutattam két új Essence Velvet Matt rúzst, a mai bejegyzésben pedig összehasonlítom az egyiket a már meglévő piros/vörös rúzsaimmal.


Ha kíváncsiak vagytok, melyik a kedvencem és mekkora különbség van köztük, olvassatok tovább.


Sokkal jobban szeretem az Essence hosszan tartó rúzsait, mint a sima változatokat (lásd az all about cupcake-et, amit minden bloggerina imád). Az az én saram, hogy a legszívesebben a szortimentváltáskor vagy néha egy-egy limitált kiadásból szoktam vásárolni, mert tudom, hogy így is túl nagy a rúzs-készletem. Szeretem a feltűnő színeket az ajkakon, a rózsaszínnel egyáltalán nem vagyok kibékülve magamon (a számon) és a piroshoz meg hangulat kell és minimális szemsmink. Viszont az utóbbival nagyon szívesen kísérletezem, ezért is született meg ez a bejegyzés. :)



Adott négy piros rúzs, melyből 1 sima, 3 matt és - szerencsére - mind különböző színű. 
Azt kell hogy mondjam, nagyon nehezen találom meg azt az árnyalatot, ami jól áll nekem. Még emlékszem az első piros rúzsomra, valami gagyi noname márkájú volt és rikító piros, ami a sötét hajammal nagyon brutálisan szarul rosszul nézett ki! Ezek után megfogadtam, hogy soha többet nem veszek piros rúzst. 
Aha. :D
Aztán, amikor a drogériákban láttam a választékot, hogy nem csak szabályosan piros hanem vörös is van, hát, látjátok mi lett a vége... :D 


Essence Hosszantartó rúzs 03 Dare To Wear (kifutott darab)
Eleinte féltem, hosszú idő után az első vörös rúzsom, de egész jól áll. Evést-ivást annyira nem bírja, de krémes a textúrája és eléggé pigmentált.

Essence Hosszantartó rúzs 14 Adorable Matt! (kifutott darab)
Hasonló a véleményem, mint az előbbiről. Kicsit pinkesebb beütése van - ez a swatchokok is látszik - és szerintem nem mattul be annyira. Evést-ivást jobban bírja, de nem árt igazítani rajta napközben.

Essence Hosszantartó rúzs Velvet Matt 18
A legújabb szerzemény és a swatchokon is látszik, hogy nem feltétlen vörös, hisz kicsit nude-ba, esetleg mályvába hajló. Egyszerűen imádom ezt az árnyalatot. <3

Rimmel matt Kate Moss 111 Kiss of Life
Barátkozás az élénk piros színnel, ezúttal matt finissel. Háát... eléggé ritkán használom, de eléggé figyelemfelkeltő egy árnyalat. :D


És persze most jut eszembe, hogy van még egy Catrice matt vérvörös rúzsom a Revoltaire limitált kiadásból, a Velvet Matt Lip Colour: 03 BLOODY RED... 





Szerintem ez az utolsó kép a legmeggyőzőbb a különbségekről.

Ti szeretitek a piros vagy vörös rúzsokat?
A krémes vagy a matt finist szeretitek jobban?
Mulberry

1 megjegyzés :

  1. Mindenképpen matt finish párti vagyok!:) Imádom ezeket a típusokat legyen bármilyen színű. Főleg rózsaszíneket használok, de pirosak is megfordulnak nagy ritkán a számon. Pont egy hete érkezett meg az új avon matt piros rúzs (red supreme) amivel ugyan barátkozom de szerintem szeretni fogom.:)

    VálaszTörlés