2015. május 29., péntek

NOTW: Csak szomorkásan...

Sziasztok Lányok!
Akár hiszitek akár nem, kedd óta szeretném megírni ezt bejegyzést, de egyszerűen eddig nem jutottam el idáig - remélem ez épkézláb mondat lett. :D
 
 
Most láthatjátok milyen volt a héten a manikűröm, szerintem igencsak passzolt ehhez a fura időjáráshoz.



Ha röviden összegeznem kéne a hetemet, bajban lennék ugyanis nagyon hosszú napjaim voltak. Pünkösd hétfőt tanulással és egy kis pihenéssel töltöttem, kedden lehúztam a nyolc órámat s menet közben tanulgattam még plusszban, illetve este mentem táncolni is, így amikor hazaértem majdhogynem egyből az ágyba bújtam. Szerdán egész nap csak tanulni akartam, de közbejött egy fontos elintéznivaló, ezért volt 6 óra túlórám aznap... Este teljesen agyhalottnak éreztem magamat, nem bírtam már tanulni a csütörtöki vizsgámra és elég fáradt voltam ahhoz, hogy fürdés után menjek egyből is az ágyba. Csütörtökön nem voltam bent a rendes nyolc órámat, viszont hogy legalább tízórányi munkám volt a vizsgaparám mellé, sejthetitek milyen állapotban voltam... Aztán a délután négykor kezdődő vizsgámat túléltem, eredményt még nem tudok, de szerintem sikerült teljesítenem és elég egyszerű volt az előző vizsgához képest. Estefelé gondoltam végre megírom ezt a bejegyzést, de hát olyan fáradt voltam, hogy megint nagyon hamar mentem aludni.
 
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én a héten alig aludtam ki magamat. Esténként forgolódtam órákat, mire végre elaludtam és reggelente is nehezen keltem fel. Ez a fránya front! :S Ennyi nyavalygás után mutatom is a manikűrömet. :)
 
 
Felhasznált lakkok:
- Moyra: Aqua Jeans - No 316 Deep Forrest
- L'Oréál: Color Riche Granite Effect - 890 Masque Lover
 


 
Nekem nagyon tetszik a kettő együtt. A L'Oréál mákos-homokhatású és rettentően tartós - még ma is minden hiba nélkül a kisujjamon van. A Moyra lakk már kicsit más tészta, de csak tegnap-tegnapelőtt kezdett lepattogni a körmöm végéről, úgyhogy az is jól bírta. A színe egyébként olyan, mint az üvegben láthatjátok, fényes-fémes kék, azonban árnyékban előjön egy szürkés beütése, illetve a napfényben inkább zöldes árnyalatú.
 
 
Már most mondom, hogy hozok szerdán egy bejegyzést az egyik legújabb Nailland-es körömlakkról.
 
Láttátok már ezt a L'Oréál lakk-kollekciót a drogériák polcain?
Nektek milyen hetetek volt, hogy bírjátok ezt az időjárást?
Mulberry

2 megjegyzés :