2013. május 13., hétfő

Joy-napok: szerzemények és a legjobb fogás

Sziasztok!
Ma megmutatom a Joy-napi szerzeményeimet. Több kört is futottam, de megérte.



Szerintem sokkal jobban sikerült bevásárolnom, mint a Glamour napokon, illetve nagyjából sikerült a kívánságlistámhoz hű maradni. Sőt... sikerült pár nagyon jó dolgot is kifognom. :)
A KÖKI-ben voltam, így nem csak a Joy kuponokat használhattam fel. Éppen ezért inkább üzletek szerint szétszedtem a vásárolt termékeket.
Most leginkább a krémeké a főszerep, illetve a ruhadaraboké, de azért pár sminktermék is a kosaramban landolt és nem volt köztük körömlakk. :)


Szóval a DM-ben nem kicsit fosztogattam. :D Vettem akciósan egy Balea tusfürdőt - érdemes körbenézni, mert már 300 forintért jókat kaphatunk. A Joy-kupon egy (vagy több) Garnier Ambre Solaire naptejre vonatkozott. Erre a 30 SPF-esre esett a választásom, hiszen régen is ilyenünk volt - csak az 20 faktoros volt. Egyébként a boltban a 20 faktoros 3990 Ft-ba került, ez a 30-as pedig le volt árazva 4499 Ft-ról, 3499-re, így az utóbbi összeg feléért sikerült lecsapnom rá. Hát, ez az egyik legjobb vételem jó rég óta. :) Végre fel volt töltve a MaxFactor pult, így most vettem egy rúzsceruzát, illetve egy csomag ebelin pamacsot vagy 400 Ft-ért, illetve még a kedvenc édességemből is vettem egyet, ami ez a csokis Corny lenne.




A Rossmann-ban vettem egy Garnier sörtés arctisztítót, illetve egy vegyes és zsíros bőrre használható arckrémet, illetve egy Maybelline szempillaspirált is, mert kezd tönkremenni a most használt Essence darabom.




Emellett még a Müller-ben is körbenéztem kétszer is. Elsőre vettem egy adag dekorkövet és két dobozt. A nagy rózsásat a körömlakkjaimnak, a kisebb mintásat pedig a fülbevalóimnak szánom.


Második körben már anyuval voltam, s akkor feltankoltunk rendesen körömlakklemosóból, s kaptam egy Essence rúzst is - gyereknap alkalmából. :D (Innen is köszönöm szépen.) Illetve még a Libri-ben lévő Kreatív Hobbiboltba is betértünk s vettünk pár apróságot: vasalható díszeket anyunak, T kapcsokat közösen, illetve egy csináld magad gyűrűt is, de azt már nekem. Nemsokára nekiállok pár DIY dolognak, amiket majd szeretnék megmutatni Nektek.


Végezetül pár szó a ruhákról, melyeket nem fotóztam le, csipán írnék róluk. 
Eszméletlen jó darabokat találtam a C&A-ban. Ott vettem egy fehér alapon kék mintás asszimetrikus - hátul hosszabb - szoknyát, egy fekete alapon virágos felsőt, illetve egy mentazöld alapon fehér pöttyös pólót. Végezetül még benéztem a Tally Weijl-be, ahol csak egy csíkos crop top-ot vettem, melynek nyitott a hátulja. Egyébként megint úgy jártam, hogy a tök jó cuccok akciósak voltak, illetve pöttöm méretben. Ha valami tetszett és használhattam a kupont, akkor az a méretemben nem volt, vagy ha igen, akkor kedvezményesen is még túl drága lett volna. Szóval kezdem megunni a Tally "választékát"...

Néhány nem Joy-napi dolgot is vettem, méghozzá két Yves Rocher  "fürdőgolyókat" - kókuszos és epres, - illetve egy Sütivarázs magazint, melyhez járt két szívecskés sütőforma is.



Ti voltatok Joy-napozni? Siekrült megvenni a kiszemelt darabokat?
Mulberry

4 megjegyzés :

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Jó dolgokat vettél, az a rúzsceruza nagyon érdekel :)
    A garnier moisture matchot én is beszereztem:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, majd nemsokára írok is róla. :)

      Törlés