2012. október 3., szerda

QQBA by Catrice

Még érintetlen displayről kiválogattam, mit szeretnék magammal hozni. Még a testereket is én avattam fel a Müllerben - már, amiből volt...

Nekem ez a kollekció be is jött, meg nem is. A szemhéjpúderek nem hoztak lázba, a bronzosító sem és a körömlakkok sem. Viszont nézegettem a rúzsokat, főleg a rózsaszínt. Igazából nem is tudom megállapítani a színét, mert hol rózsaszín, hol korall - attól függ hol és mikor nézzük. Tusból pedig sosem elég. Mostanában rászoktam a barna szemceruzára, ami a hétköznapokon megfelel - kevésbé feltűnő, mint a fekete,- úgyhogy végül emellett a kettő termék mellett döntöttem.
Igen, egy NYC akciós rúzs is becsúszott, de arról majd később...
Itt is vannak, csak a CuCuBA termékek:

Kezdjük a rúzzsal. Már amikor a promóképet megláttam elgondolkoztam a rózsaszín beszerzésén, aztán úgy voltam vele, hogy van elég. (Egyébként nem, de ez lányegtelen. ^^) Barna rúzst nem szeretnék használni, az ilyen sötét színek nem is állnak jól nekem, szóval úgymond, csak egy maradt.

Mikor kézbe vettem egyből a PUPA rúzsom jutott eszembe, hiszen kinézetre teljesen olyan. Kipróbálva, még az állaguk is hasonló, csak a színük másmilyen. Tulajdonképpen teljesen jó a hétköznapokra s mióta megvettem -lassan másfél hete,- nagyon sokszor használtam. Ugyan az evés-ivást nem bírja, de attól még praktikus és kis helyen is elfér, jól záródik, úgyhogy neszeszer kompatibilis.




A másik termék a barna folyékony tus. Még ezer éve volt egy SHE fekette folyékony tusom, aminek hasonló, csak hosszabb ecsete volt, s akkor megutáltam az egész tus dolgot, mert nem tudtam rendesen dolgozni vele: mindig volt az ecseten felesleg, ami a szemembe folyt... Ezzel szemen, ez az ecset működőképes, mert nem annyira hosszú. Személy szerint én nagyon örülök ennek, mert már többször is kipróbáltam húztam vele tusvonalat (jó béna lett mind, mert még meg kell szoknom), de egy csepp sem folyt a szemembe. És miért a barna? Mert azt többször használnám, mint a menta társát, de ki tudja, lehet még a végén az is becsúszik még.


Mi a jó ebben a kettő termékben? Hogy a mindennapokban is lehet használni: BB krém & púder, szempillaspirál, tus & rúzs. Voilá, kész is.

Ti vettetek ebből a trendkiadásból valamit?
Mulberry

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése