2012. július 28., szombat

Mit viszek magammal egy hétvégére?

A hétvégén kicsit kikapcsolódtam, elutaztam a szüleimmel Kecskemétre.
Egész hétvégén srandolni fogunk de lehet benézünk majd az ottani állatkertbe. Addig is, pár képben összeszedtem a lényeget, illetve a mit viszek magammal fotókat.
Rétegek!!!
Minden, ami kell a partra: naptej, víz, vízálló szempillaspirál és rúzs
És végül a napozós tervem mellé:

Ugyan már írtam korábban arról, hogy mit szoktam magammal vinni egy-egy strandoláshoz, amely most sem fog nagyban megváltozni, de mivel nem csak egy strandolás van tervbe véve, hanem 2-3 nap, ezért fontos mindenre felkészülni s azzal együtt egy minimális csomagot összeállítani.

Általában szeretem a réteges öltözködést éppen ezért került be a táskámba egy pulcsi és a hosszúnadrágom; egy rövidnadrág mindenféleképpen kelleni fog (én pedig térdnadrágban fogok leutazni). Alsónemű, illetve két-három top, egy kardigán és esetleg egy-két szép ruha, ha vacsorázni mennénk. A szandálom lesz rajtam, úgyhogy egy tornacipő, és egy flip-flop lesz eltéve.


Íme a kettő pakolós neszeszerem.
És végül a neszeszer... Szedjük szépen szét őket, s első kategória legyen a krémek. Naptej, napolaj és napozás utáni krém az alap, tusfürdő és  kézkrém mindenképp jön még hozzá.
Következő legyen a smink. Mivel mostanában nagyon minimalista lettem etéren, ezért Garnier BB krém, Aden púder, Essence Marble pirosító, Catrice vízálló spirál, szájfények és Oriflame rúzs mindenképp velem jön. Meg persze  sminklemosó, egy körömlakk és ecsetek.

És akkor az egyebek kategória lenne a fogkefe+fogkrém páros, kézfertőtlenítő, zsepi, nedves törlőkendő, napszemüveg, könyv, füzet & írószer, hajgumi, fésű, esetleg ékszerek.

Egyebeken belül pedig az elektronikai részleg: telefonhoz töltő (éljenek az okostelefonok), fényképezőhöz töltő, esetleg még elemtöltő is. Persze ezeket is meg lehet még sok mindennel toldani, pl laptoptöltő, kameratöltő, e-book-olvasó töltő, mp3 töltő és így továb... Nekem most bőven elég lesz az első kettő - három.

(Amit nem láttok a képeken, de fel vannak sorolva azokat a rendes, nagy pakolós táskámba tettem el.)


Minimalista sminkes neszeszer.
Krémes neszeszer.
Ti miket szoktatok magatokkal vinni pár napra?
Mulberry

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése